1933
2006.10.06. 11:22
A stt szoba sarkban zokog egy tehetetlen, guggol gyerek. Sr, mint a cipõ alatt a homok. Vergõdik, mint a nehz tengerek.
Knnyes, miknt szakra nyl vlgy. Knnyes, mint knnyes a szem rege. Knnyes, miknt a kõ alatt a fld. Knnyes, miknt az ablak vege.
Sr, mint ahogy a vzben sr a msz. Sr, mint a vz sr a fedõ alatt. Sr, mint a holt fa, melyet tûz emszt. Sr, mint csarnokban a futszalag.
Melybe az ember, llat s nvny belehelt minden lõ meleget s jegesen porlik sziklk peremn - sr, mint a szl az rchegysg felett.
Sikolt, mint lben jv malaca. Sikolt, mint ks-l, ha kszrlik. Sikolt, mint rozs, ha szeli a kasza. A tepsiben a hs nyszrg gy.
... Mint knyvelõ, ki csendben hazatr, ruhjt rendben szkre teszi, gy szln mereng, morog, trakl - puffannak apr, gyors lpsei - -
egy skra, havat kstolva get a zld holdfnyben, merev jszakn, kotor, vakog, nyaln a ss eget, - gy vont õ; a pusztn a magny...
Vinnyog, mint hntott kukoricacsõ. Vinnyog, mint szalma az alv alatt. Vinnyog, mint hlye, kit nyom az idõ. Vinnyog, mint eb, mely ostorba harap.
A stt szoba sarkban zokog egy tehetetlen, guggol gyerek. Szaporz, mint a knnyû mtorok, ellustul, mint a nehz tengerek.
1933. jan.
Lgy fegyelmezett!
A nyr ellobbant mr. A szles, szenes grngyk felett egy kevs knnyû hamu remeg. Csendes vidk. A lg finom vegt megkarcolja pr hegyes cserjeg. Szp embertelensg. Csak egy kis darab vkony ezstrongy - valami szalag - csng kemnyen a bokor oldaln, mert annyi mosoly, lels fnnakad a vilg g-bogn.
A tvolban a btyks vn hegyek, mint elnehezlt kezek, meg-megrebbenve tartogatjk az alkonyi tzet, a prolg tanyt, vlgy kerek csndjt, pihegõ moht.
Hazatr a fldmves. Nehz, minden tagja a fldre nz. Cammog vlln a megrepedt kapa, vrzik a nyele, vrzik a vasa. Mintha a ltbõl ballagna haza egyre nehezebb tagjaival, egyre nehezebb szerszmaival.
Mr flszll az j, mint kmnybõl a fst, szikrz csillagaival.
A kk, vas jszakt mr hozza hmplygve lassudad harangkonduls. s mintha a szv rkrõl-rkre llna s valami ms, taln a tj lktetne, nem az elmuls. Mintha a tli j, a tli g, a tli rc volna harang s nyelve a fld, a kovcsolt fld, a lengõ nehz. S a szv a hang.
Csengs emlke szll. Az elme hallja: llõt csapott a tl, hogy megvasalja a pntos gbolt lg ajtajt, melyen a gymlcs, a bza, fny s szalma, csak dõlt a nyron t.
Tndklik, mint a gondolat maga, a tli jszaka.
Ezst sttsg nmasga holdat lakatol a vilgra.
A hideg ûrn holl repl t s a csnd kihûl. Hallod-e, csont, a csndet? sszekoccannak a molekulk.
Milyen vitrinben csillognak ily tli jszakk?
A fagyra tõrt emel az g s a pusztasg fekete shaja lebben - - varjucsapat ing-leng a kdben.
Tli jszaka. Benne, mint kln kis tli j, egy tehervonat a sksgra r. Fstjben, tengve egy lnyi vgtelenbe, keringenek, kihnynak csillagok.
A teherkocsik fagyos tetejn, mint kis egrke, surran t a fny, a tli jszaka fnye.
A vrosok fltt a tl mg gõzlg. De villog vgnyokon, vrosba fut a kk fagyon a srga jszaka fnye.
A vrosban felti mûhelyt, gyrtja a knok szr fegyvert a merev jszaka fnye.
A vros peremn, mint lucskos szalma, hull a lmpafny, kiss odbb a sarkon reszket egy zrgõ kabt, egy ember, ldgl, sszehzdik, mint a fld, hiba, rlp a lbra a tl...
Hol a homlybl elõhajol egy rozsdalevelû fa, mrem a tli jszakt. Mint birtokt a tulajdonosa.
1933. jan.
Lassan, tnõdve
Az ember vgl homokos, szomor, vizes skra r, sztnz merengve s okos fejvel biccent, nem reml.
n is gy prblok csals nlkl sztnzni knnyedn. Ezsts fejszesuhans jtszik a nyrfa leveln.
A semmi gn l szivem, kis teste hangtalan vacog, krje gyûlnek szeliden s nzik, nzik a csillagok.
Vas-sznû gboltban...
Vas-sznû gboltban forog a lakkos, hûvs dinam. h, zajtalan csillagzatok! Szikrt vet fogam kzt a sz - -
Bennem a mult hull, mint a kõ az ûrn ltal hangtalan. Elleng a nma, kk idõ. Kard le csillan: a hajam - -
Bajszom mint telt herny terl elillant zû szmra szt. Fj a szvem, a sz kihl. Deht kinek is szlank - -
1933. mrc.
A vros peremn, ahol lek, beoml alkonyokon mint pici denevrek, puha szrnyakon szll a korom, s lerakdik, mint a guan, kemnyen, vastagon.
Lelknkre gy l ez a kor. s mint nehz esõk vastag rongyai mosogatjk a csorba plhtetõt - hiba trli a b szivnkrõl a rkvesedõt.
Moshatja vr is - ilyenek vagyunk. Uj np, msfajta raj. Msknt ejtjk a szt, fejnkn msknt tapad a haj. Nem isten, nem is az sz, hanem a szn, vas s olaj,
a val anyag teremtett minket e szrnyû trsadalom ntõformiba lttyintve forrn s szilajon, hogy helyt lljunk az emberisgrt az rk talajon.
Papok, katonk, polgrok utn igy lettnk vgre mi hû meghalli a trvnyeknek; minden emberi mû rtelme ezrt bg mibennnk, mint a mlyhegedû.
Elpusztthatatlant annyian, mita kialakult naprendszernk, nem puszttottak eddig, br sok a mult: szllsainkon hinsg, fegyver, vakhit s kolera dlt.
Gyõzni fog mg annyira meg nem alztatott, amennyire a csillagok alatt ti megalztatok: a fldre stttk szemnk. Kinyilt a fldbe zrt titok.
Csak nzztek, a drga jszg hogy elvadult, a gp! Trkeny falvak reccsennek ssze, mint tcsn gynge jg, vrosok vakolata omlik, ha szkken; s dng az g.
Ki inti le - taln a fldesr? - a juhsz vad ebt? Gyermekkora gyermekkorunk. Velnk nevelkedett a gp. Kezes llat. No, szljatok r! Mi tudjuk a nevt.
s ltjuk mr, hogy nemsok mind trdre omlotok s imdkoztok hozz, ki pusztn a tulajdonotok. De õ csak ahhoz hz, ki nki enni maga adott...
Im itt vagyunk, gyanakvn s egytt, az anyag gyermekei. Emeljtek fl szivnket! Az, aki flemeli. Ilyen erõs csak az lehet, ki velnk van teli.
Fl a szvvel, az zemek fl! Ily kormos, nagy szivet az ltott-hallott, ki napot ltott fstjben fulladni meg, ki lktetst hallotta a fld sok trns mlyeinek!
Fl, fl!... E flosztott fld krl sr, szdl s dlng a lckerits leheletnktõl, mint ha vihar dhng. Fujjunk r! Fl a szivvel, fstljn odafnt!
Mig megvilgosl gynyrû kpessgnk, a rend, mellyel az elme tudomsul veszi a vges vgtelent, a termelsi erõket odakint s az sztnket idebent...
A vros peremn sivt e dal. A kltõ, a rokon, nzi, csak nzi, hull, csak hull a kvr, puha korom, s lerakdik, mint a guan, kemnyen, vastagon.
A kltõ - ajkn csrmpl a sz, de õ, (az adott vilg varzsainak mrnke), tudatos jvõbe lt s megszerkeszti magban, mint ti majd kint, a harmnit.
1933 tavasza
Mint lmos g alatt lecsapdva, telten, fst szll a szomor tj felett, gy leng a lelkem, alacsonyan. Leng, nem suhan.
Te kemny llek, te lgy kpzelet! A valsg nehz nyomait kvetve nnnmagadra, eredetedre tekints al itt! Itt, hol a mskor oly hg g alatt szikrl tûzfalak magnyn a nyomor egykedvû csendje fenyegetõen s esengve floldja lassan a tmny bnatot a tûnõdõk szivn s elkeveri millikval.
Az egsz emberi vilg itt kszl. Itt minden csupa rom. Ernyõt nyit a kemny kutyatej az elhagyott gyrudvaron. Tredezett, apr ablakok fak lpcsein szllnak a napok al, a nyirkos homlyba. Felelj - innen vagy? Innen-e, hogy el soha nem hagy a komor vgyakozs, hogy olyan lgy, mint a tbbi nyomorult, kikbe e nagy kor beleszorult s arcukon eltorzul minden vons?
Itt pihensz, itt, hol e falnk erklcsi rendet a snta palnk rikcsolva õrzi, vja. Magadra ismersz? Itt a lelkek egy megszerkesztett, szp, szilrd jvõt oly resen vrnak, mint ahogy a telkek krskrl mln s komorln lmodoznak gyors zsibongst szvõ magas hzakrl. Knld gyepket srba szradt vegcserepek nzik fnytelen, merev szemmel. A buckkrl nha gysznyi homok pereg al... s olykor tcikkan, donog, egy-egy kk, zld, vagy fekete lgy, melyet az emberi hulladk, meg a rongy, rakottabb tjakrl idevont. A maga mdjn itt is megtert a kamatra gytrt, ldott anyafld. Egy vaslbasban srga fû virt.
Tudod-e, milyen ntudat kopr rme hz-vonz, hogy e tj nem enged s mifle gazdag szenveds taszt ide? Anyjhoz tr gy az a gyermek, kit idegenben lknek, vernek. Igazn csak itt mosolyoghatsz, itt srhatsz. Magaddal is csak itt brhatsz, h llek! Ez a hazm.
1933 tavasza
Dagassz gzlngnl kenyeret, vagy gess lukas, vrs tglt; trje kapa a tenyered; ruld magad, mg leng a szoknyd; fekdj hanyatt s deszkzz aknt; cipelj zskot a piacon; tanulj, vagy ne tanulj ki szakmt - itt llsz s ott l a haszon.
blts benzinben selymeket; szedd guggolva a vrs hagymt; lj kecskt, amely rd mekeg; jl szabj, hogy lljon jl a nadrg; csak rajta, mikor abbahagynd! Kirugnak s mit nyerhetsz azon? Koldulsz? Betrsz? A rend lecsap rd - itt llsz s ott l a haszon.
Kltsl epedõ verseket; pcolj prgai mdra sonkt; gyûjts gygynvnyt; fejts kõszenet; vezess fõknyvet s rejtsd a titkt; viselj aranyzsinros sapkt; lj Prizsban vagy Szatymazon, - mire a bredet kikapnd, itt llsz s ott l a haszon.
Attila, folytatnm, de unnd; tudod, hogy nem lsz lazacon - vagy tnferegsz, vagy adnak munkt s itt llsz s ott l a haszon.
1933 tavasza
1
Itt lk csillml sziklafalon. Az ifju nyr knnyû szellõje, mint egy kedves vacsora melege, szll. Szoktatom szvemet a csendhez. Nem oly nehz - idesereglik, ami tovatûnt, a fej lehajlik s lecsng a kz.
Nzem a hegyek srnyt - homlokod fnyt villantja minden levl. Az ton senki, senki, ltom, hogy meglebbenti szoknyd a szl. s a trkeny lombok alatt ltom elõrebiccenni hajad, megrezzenni lgy emlõidet s - amint elfut a Szinva-patak - m jra ltom, hogy fakad a kerek fehr kveken, fogaidon a tndr nevets.
2
h mennyire szeretlek tged, ki szra brtad egyarnt a szv legmlyebb regeiben cseleit szvõ, fondor magnyt s a mindensget. Ki mint vzess nnn robajtl, elvlsz tõlem s halkan futsz tova, mg n, letem cscsai kzt, a tvol kzelben, zengem, sikoltom, verõdve fldn s gbolton, hogy szeretlek, te des mostoha!
3
Szeretlek, mint anyjt a gyermek, mint mlyket a hallgatag vermek, szeretlek, mint a fnyt a termek, mint lngot a llek, test a nyugalmat! Szeretlek, mint lni szeretnek halandk, amg meg nem halnak.
Minden mosolyod, mozdulatod, szavad, õrzm, mint hull trgyakat a fld. Elmmbe, mint a fmbe a savak, sztneimmel belemartalak, te kedves, szp alak, lnyed ott minden lnyeget kitlt.
A pillanatok zrgve elvonulnak, de te nmn lsz flemben. Csillagok gylnak s lehullnak, de te meglltl szememben. zed, miknt a barlangban a csend, szmban kihûlve leng s a vizes pohron kezed, rajta a finom erezet, fl-fldereng.
4
h, ht mifle anyag vagyok n, hogy pillantsod metsz s alakt? Mifle llek s mifle fny s mulatra mlt tnemny, hogy bejrhatom a semmisg kdn termkeny tested lanks tjait?
S mint megnylt rtelembe az ige, alszllhatok rejtelmeibe!...
Vrkreid, miknt a rzsabokrok, reszketnek szntelen. Viszik az rk ramot, hogy orcdon nyljon ki a szerelem s mhednek ldott gymlcse legyen. Gyomrod rzkeny talajt a sok gykerecske t meg t hmezi, finom fonalt csomba szõve, bontva bogjt - hogy nedûid sejtje gyûjtse sok rajt s lombos tdõd szp cserji sajt dicsõsgket susogjk!
Az rk anyag boldogan halad benned a belek alagtjain s gazdag letet nyer a salak a buzg vesk forr ktjain!
Hullmz dombok emelkednek, csillagkpek rezegnek benned, tavak mozdulnak, munklnak gyrak, srg milli lõ llat, bogr, hinr, a kegyetlensg s a jsg; nap st, homlyl szaki fny borong - tartalmaidban ott bolyong az ntudatlan rkkvalsg.
5
Mint alvadt vrdarabok, gy hullnak eld ezek a szavak. A lt dadog, csak a trvny a tiszta beszd. De szorgos szerveim, kik jjszlnek naprl napra, mr flkszlnek, hogy elnmuljanak.
De addig mind kilt - Kit kt ezer milli embernek sokasgbl kiszemelnek, te egyetlen, te lgy blcsõ, erõs sr, eleven gy, fogadj magadba!...
(Milyen magas e hajnali g! Seregek csillognak rceiben. Bntja szemem a nagy fnyessg. El vagyok veszve, azt hiszem. Hallom, amint flttem csattog, ver a szivem.)
6
(Mellkdal)
(Visz a vonat, megyek utnad, taln ma mg meg is talllak, taln kihûl e lngol arc, taln csendesen meg is szlalsz:
Csobog a langyos vz, frdj meg! Ime a kendõ, trlkzz meg! Sl a hs, enyhtse tvgyad! Ahol n fekszem, az az gyad.)
1933. jn.
ks knk, õsk õse, zsiai pusztk hõse, vgyat nevelt csodavadra, szarvast ûztt napnyugatra.
Ûztn ûzte kis sereggel, jten jjel, reges reggel, t az ren, t az ron, fegyveres npû hatron.
Csodallat, csak elillant, lombokon t, ha megcsillant. Csak a nyomt hagyta minden fves fldn, fj szvben.
Az az elõd nem volt boldog. Nem boldogok az utdok. Az õs haza odaveszett, de a vgy nem emlkezet.
Hejh magyarok, hajh szegnyek, hova ûzni azt a gmet? Aki hajtja, belepusztul asszonyostul, csapatostul.
Az is, aki ltta, vgre, hagyja immr bkessgbe. Tisza mellett, Duna mellett, az a szarvas itt legelget.
zsiai nehz szaga zott pusztn fstl tova s aranyszõre, mikor illan, gyri fstn ltalcsillan.
Kortyolgat az g tavbl, vill aggancsa vilgol - ga-boga tkrkpe csillagvilg mindensge.
1933. jl. [?]
Ne hadd el magad, regem, bõrd ne bzd kereskedõre, ki eld felhõt az egen s a fldn telket vesz belõle. Inkbb segt a kutya szõre a terthetõ betegen, semhogy magt mirtnk trje, aki sorsunktl idegen.
Magnak rg mind, aki rg, a fogacskk azrt fogannak. S mert hes rongy vagy, a fogt elkoldulhatod-e a kannak? Fzol. Ht mondd, hihetsz-e annak, ki fûtve lakik t szobt, falain havas tjak vannak, meztelen nõk meg almafk?
Hihetsz-e? Szagos kis dorong des szivarja s mg mi morgunk, õ langyos vzben l s borong, hogy h, mi mennyire nyomorgunk! Ha pincjbe szenet hordunk, egy pakli "balknt" is kibont! Szivre veszi terhnk, gondunk. Vllra venni nem bolond...
Bs jszg, ne vetld magad! Egytt vgunk a jeges tlnek. A jgbõl csak lucsok fakad, de hû trs - hezõk ksrnek. S ha most a tykszemnkre lpnek, hogy lbunk cipõnkbe dagad, rajtad is mult. Lsd, harc az let, ne tkozold bizalmadat.
1933. okt. 19.
Ettem-ittam fekete, undok mocskot s cspõs trgyalevet; ember vakmerõbb nem lehet. m eddig sohasem voltam boldog.
Ebben a megvltott vilgban egy pillanatom nem volt nemes; sem langyos, des, kellemes, mint disznnak a pocsolyban.
Engem sunyisgra oktat az erklcs. (Rlad is ezt hiszem.) Huszonnyolc ve hezem. Rajtam mr csak a fegyver foghat.
Ezrt lnek oly stt dolgok, oly hatalmak a szvemen, hogy szorong lgy arc kedvesem, ha rnzek; pedig mosolygok.
Komor g alatt ldglek, mint hajlktalan a hd alatt. Mindentõl flmentem magamat, mert nem lesz utols tlet.
1933. nov. 11.
Magad emsztõ, szikr alak! n megbntottalak.
Botot faragtl, brkkal tele, beszlt a nyele, aztn meguntad. Igy volt? S eldobtad, ahogy az gbolt az unt csillagot ejti le. n flvettem s rdhuztam vele.
Igy volt? Sajnlom, kr volt.
Vilgomon, mint vegen t hallgattam uj lmod madara dalt. Azt hittem, annyi az nek, amennyi a magny vegnek vastag tblin tszremlik.
S hallottam, emlit az a sz isteneket, kik nem hajolnak ezutn neked. Pedig te nem szolglsz tbb nekik.
Most mr rtelek. Prs felek szemben lltunk, de te szintn ms gyben, ms talaj felett tanuskodtl, mint n.
Mr rtelek. Mit rsz vele? A mult tntetõ menete elvonult, a lomb lehullt s a fjdalom gai benned, mint mindenkiben, elkvesednek az aloml vek, vadok, rtegek, szintek s tagok risi nyomsa alatt.
Akr egy halom hasitott fa, hever egymson a vilg, szoritja, nyomja, sszefogja egyik dolog a msikt s igy mindegyik determinlt. Igy l a gazdag is, szegny is, igy szenvednk te is meg n is s mg j, ha az ember haragja nem az embert magt harapja, hanem valaki mst, duds a fuvolst, n tged s engemet te, - mert mi lenne, mi trtnhetne, ha mindig magunkba marna az rtelem iszonyu karma?
S ha mr szlok, ht elmeslem, - villamoson egy este a Szna tren tallkoztunk. Kalapot emeltem, taln nyeltem, kszntem s te csodlkozva vettl szre.
S mg ottan egy pillanatig szrakozottan eltnõdtem, - hiszen lehetnnk jbartok, egytt mehetnnk a kvhzba s tet kavarva, szpet, jt, igazat akarva beszlgethetnnk irodalomrl, vagy ms ily fontos emberi lomrl s telt szavadra, mit vatosan vetnl a latra, utalvn a tapasztalatra, indulatom messze ragadna, te - hozztve: "Szivedre ne vedd" - leintenl, mint az regebb, mint az apm s n bosszankodnk, de nem mondanm.
1933 [?]
Ez les, tiszta szrklet val nekem. A tvolban tar gak szerkezetei tartjk keccsel az res levegõt. A trgy-egyn mind elvlik a tbbitõl, magba mlyed s taln megsemmisl. Ki tudja? Vlaszolna erre sztnm, de mint az eb, melyet gazdja megszidott s kedvetlenl borong a rideg udvaron s ha idegen jõ, rvont, de nem beszl, olyan most õ. Mihez foghatnk nlkle? Csak egy bizonyos itt - az, ami tveds. Mg j, hogy vannak jambusok s van mibe belfogznom. - Jrni gyermek gy tanul. Hisz gyermek is csupn azrt nem lehetek, mert tlnygs volnk, makacs s ktszinû, taln mivelhogy minden ember pp ilyen ravasz s csknys, ha az - hogy tudjam n? Az egyik rmkacsint s azt mondja, szp fi s a msik: randa dg, megint nem dolgozol, de hasadat azt flted! (Ht ne fltsem-e?) Ez pnzt nyom a kezembe s gy szl: Boldogulj, megrtelek, szenvedtem n is eleget s amaz ellopja tõlem a szemetet is. Ez idernt, az odahz, mind fogdos, vartyog, taszigl, de szre egyikk sem veszi ppomat, mit gy hordok, mint õrlt anya magzatt, amellyel - azt hiszi - õsi nmasgot szûl vagy tiszta ûrt.
1933 [?]
1
Fldtõl eloldja az eget a hajnal s tiszta, lgy szavra a bogarak, a gyerekek kiprgnek a napvilgra; a levegõben semmi pra, a csill knnyûsg lebeg! Az jjel rszlltak a fkra, mint kis lepkk, a levelek.
2
Kk, piros, srga, sszekent kpeket lttam lmaimban s gy reztem, ez a rend - egy szll porszem el nem hibbant. Most homlyknt szll tagjaimban lmom s a vas vilg a rend. Nappal hold kl bennem s ha kinn van az j - egy nap st idebent.
3
Sovny vagyok, csak kenyeret eszem nha, e lha, locska lelkek kzt ingyen keresek bizonyosabbat, mint a kocka. Nem drglõdzik slt lapocka szmhoz s szvemhez kisgyerek - gyeskedhet, nem fog a macska egyszerre kint s bent egeret.
4
Akr egy halom hastott fa, hever egymson a vilg, szortja, nyomja, sszefogja egyik dolog a msikt s gy mindenik determinlt. Csak ami nincs, annak van bokra, csak ami lesz, az a virg, ami van, szthull darabokra.
5
A teherplyaudvaron gy lapultam a fa tvhez, mint egy darab csnd; szrke gyom rt szmhoz, nyers, klns-des. Holtan lestem az õrt, mit rez, s a hallgatag vagnokon rnyt, mely rugrott a fnyes, harmatos sznre konokon.
6
Im itt a szenveds bell, m ott kvl a magyarzat. Sebed a vilg - g, hevl s te lelkedet rzed, a lzat. Rab vagy, amg a szved lzad - gy szabadulsz, ha knyedl nem raksz magadnak olyan hzat, melybe hzir telepl.
7
n flnztem az est all az egek fogaskerekre - csill vletlen szlaibl trvnyt szõtt a mult szvõszke s megint flnztem az gre lmaim gõzei all s lttam, a trvny szvedke mindg flfeslik valahol.
8
Flelt a csend - egyet ttt. Flkereshetnd ifjsgod; nyirkos cementfalak kztt kpzelhetsz egy kis szabadsgot - gondoltam. S ht amint flllok, a csillagok, a Gnclk gy fnylenek fnt, mint a rcsok a hallgatag cella fltt.
9
Hallottam srni a vasat, hallottam az esõt nevetni. Lttam, hogy a mult meghasadt s csak kpzetet lehet feledni; s hogy nem tudok mst, mint szeretni, grnyedve terheim alatt - minek is kell fegyvert veretni belõled, arany ntudat!
10
Az meglett ember, akinek szvben nincs se anyja, apja, ki tudja, hogy az letet hallra radsul kapja s mint tallt trgyat visszaadja brmikor - ezrt õrzi meg, ki nem istene s nem papja se magnak, sem senkinek.
11
Lttam a boldogsgot n, lgy volt, szõke s msfl mzsa. Az udvar szigor gypn imbolygott gndr mosolygsa. Ledõlt a puha, langy tcsba, hunyorgott, rffent mg felm - ma is ltom, mily ttovzva babrlt pihi kzt a fny.
12
Vastnl lakom. Erre sok vonat jn-megy s el-elnzem, hogy' szllnak fnyes ablakok a lengedezõ szsz-sttben. Igy iramlanak rk jben kivilgtott nappalok s n llok minden flke-fnyben, n knyklk s hallgatok.
1933-1934 tele
|