|
Indián mese az álmodó lélekről
2007.09.12. 22:23
Ez egy indián történet, mely többek közt arra tanít, hogy úgy járjunk a
világban, hogy észrevegyük az apró dolgokat is, hiszen ők is valakinek
az álmai. Még a leghalványabb színben is benne van a fény teljessége, az
útszéli kavicsban is ott szunnyad a kristály, a legkisebb fűszálban is
ott álmodik a fa, és bálna lakik még a legkisebb földigilisztában is.
Kezdetben a Nagy Szellem aludt a semmiben.
Álma az örökkévalóság óta tartott.
Aztán egyszer csak, nem tudni miért, álmot látott az éjszakában.
Hatalmas vágy szállta meg...
És megálmodta a fényt.
Ez volt az első álom. A legelső utazás.
Hosszú, hosszú ideig kereste a fény a beteljesülését, az eksztázisát.
Amikor végre rátalált, látta, hogy az áttetszőség az.
És úrrá lett az áttetszőség.
Aztán, amikor már kipróbálta a színek összes elképzelhető játékait, az
áttetszőséget eltöltötte a vágy valami másra.
Most rajta volt az álom sora. Ő, aki annyira könnyű volt, nehéznek
álmodta magát.
Akkor megjelent a kavics.
És ez volt a második álom. A második utazás.
Hosszú, hosszú ideig kereste a kavics az eksztázisát, a beteljesülését.
Amikor végre megtalálta, látta, hogy a kristály az.
És úrrá lett a kristály.
De azután, hogy kipróbálta a fény tükröződésének összes játékait, másra
vágyott, ami felülmúlja azt.
Most Ő álmodott. Ő, aki olyan szabályos volt, egyenes és kemény,
gyöngédségről, puhaságról, törékenységről álmodott.
Akkor megjelent a virág.
És ez volt a harmadik álom. A harmadik utazás.
Hosszú ideig kereste a virág , az illat érzékisége a beteljesülését, az
eksztázisát, mire végre megtalálta. És látta, hogy a fa az.
És a fa úrrá lett a világban.
Hisz ismerik a fákat. Már csak Ők álmodnak. A fán volt az álomlátás sora.
A fa, mélyen a földbe gyökerezve, azt álmodta, hogy szabadon járkál,
eszeveszetten csavarog a világban.
Akkor megjelent a földigiliszta. És ez volt a negyedik álom.
Hosszú ideig kereste a földigiliszta a beteljesülését, az eksztázisát.
Fölvette a kismalac, a sas, a puma, a csörgőkígyó alakját.
Hosszú ideig keresgélt.
Egy szép napon, egy hatalmas vízfoltból...az óceán kellős
közepéből...furcsa lény emelkedett ki, amelyben a Föld minden állata
megtalálta a beteljesülését.
És látták, hogy ez a bálna!
Sokáig uralta a Földet ez a hatalmas, zenélő hegy. És minden így is
maradhatott volna, mert nagyon szép volt. Csakhogy...
Azután, hogy sok-sok holdéven át énekelt, egyszerre a bálna sem tudott
ellenállni, őrült vágya beteljesítésének.
A világok mélyén élve a bálna azt álmodta, hogy elszakad onnan.
És akkor...! Akkor egyszer csak megjelentünk mi, emberek.
Mert mi vagyunk az ötödik álom. Rajtunk a sor: az ötödik beteljesülés,
az ötödik eksztázis van eljövendőben.
Az ember nem a "legszebb állat", hanem az állat legszebb álma!
És ez az álom még befejezetlen...
Mi lesz a hatodik álom? Vajon nekünk mi a beteljesülésünk?
És vajon mi lesz, ha megöljük az utolsó bálnát is, amelyik rólunk álmodik?
|
AJÁNLOM AZ OLDALT
