|
1931
2006.10.06. 11:21
A bögrét két kezébe fogta,
úgy estefelé egy vasárnap
csöndesen elmosolyodott
s ült egy kicsit a félhomályban - -
Kis lábaskában hazahozta
kegyelmeséktõl vacsoráját,
lefeküdtünk és eltünõdtem,
hogy õk egész fazékkal esznek - -
Anyám volt, apró, korán meghalt,
mert a mosónõk korán halnak,
a cipeléstõl reszket lábuk
és fejük fáj a vasalástól - -
S mert hegyvidéknek ott a szennyes!
Idegnyugtató felhõjáték
a gõz s levegõváltozásul
a mosónõnek ott a padlás - -
Látom, megáll a vasalóval.
Törékeny termetét a tõke
megtörte, mindíg keskenyebb lett -
gondoljátok meg, proletárok - -
A mosástól kicsit meggörnyedt,
én nem tudtam, hogy ifjú asszony,
álmában tiszta kötényt hordott,
a postás olyankor köszönt néki - -
1931. jan. 6.
Vihar
Mint gyerek a páncélos bogarat,
két ujjal megfogtam hóna alatt,
imígy morogván: Ez hát a vihar!...
S kapálódzott kis villámaival.
Eperfa
Öreg eperfa áll az út felén,
zömök, tömött, mint hõs paraszti dajka.
Úrvezetõ vigyázz! a törzs kemény!
S óh koldus, nézd, mily lágy a gyümölcs rajta.
Keresztény
Kövér kazlak közt éhen sorvadok
meg-megsimít a bú.
Fejem fölött csillagos ég ragyog,
mint töviskoszorú.
Kedvem ellen keresztény így vagyok,
míg nem lesz háború.
Írásjel
Ez mind csak játék. Ceruzával írom,
uraktól kapott pénzen vett papíron.
Még nem gépfegyver-züm-züm e betû.
Váj, mint a nyomor, csíp, mint a tetû.
1931. jan.
Szél csapta égi rózsabokromat.
Kerengve száll a fonnyadt alkonyat.
Elnyomott népre hull a levele.
Játszik a bánat szellõje vele.
1931. jan.
Csöpp, gyenge, csetlõ-botló reggel.
Guggolok lim-lomok között.
Lágyan elülünk, komoly szemmel.
Ájtatosak a teli köcsögök.
Alszom s a világ szelíd máza
alélva sárgul szívemen.
Várok a Dolgos Óriásra.
S vár sonka, kolbász, kamra hûsiben.
Vár föld és gyár - óh éhes, jösszte!...
(A tömött tejszín megremeg,
álmában érinti csöpögve
a bajusztörlõ, tuskódad kezet.)
1931. jan.
Az égen ha felhõ volna,
égõ kendõként lobogna.
A síkon ha dinnye volna,
sisteregne és ugorna.
Öt szegény szól: - Megfürödnénk,
megöblítenõk az inget,
azután meg továbbmennénk.
Megcsinálnánk mi már mindent.
De rivall a csermely csõsze,
békák botosa bottal mondja,
vicsorogja víz vitéze,
ordas inas, úr bolondja.
- Eltakarodj, öt tekergõ!
Kotródj innen, kujtorogó!
Fattyúnak itt nincsen fürdõ!
Csavargónak nincs csobogó!
Világ valamennyi vizét
hazatereld, víz juhásza!
Csíbor húzzon tücsök-zenét
undok urad udvarába!
Holott rakjon tanyát, aklot,
nagyobb uraságra vallót -
feje fölé vízbõl zsuppot,
talpa alá vízbõl pallót!
Habos tengert egyengessen
a vasfogú boronával!
Hosszúszárú esõt vessen,
gyûjtse boglyába fiával.
Ha már van elég halpénze,
kárászoknak nyisson kocsmát!
Örvény-süveg a fejére!
Húzzon vizi-gödör csizmát!
Paplana csendes folyóvíz -
legyen a bolhája béka!
Azt szedje a szoknyából is
édes lánya-ivadéka!
Álmát kotró kotorja fel!
Zöld legyen a virradatja!
Elsodorja - sodorja el
a verejték áradatja!...
1931-1932 tele / 1934
Aranybojtú nyár lóg vállamon,
fontolgatom vastag dühömet;
darázslepte tarkóm vakarom -
hetven öregasszony körbe hümmöget.
- Csimbókos a bútól, úgy bizony!
de harcos e dal, mint a tömeg!
Uszít is a tõkés nép-iszony
ellenforradalmi kis ördögöket!
- Hogy' fondorkodnak! Csak hallgatom
a lõcslábú, sáfrány dögöket.
Piszkafával, barna bivalyon,
böködik vöröslõ énekeimet!
Uszulj föl, uszító nép-iszony!
Forgóst köpök, mint a förgeteg -
- Eldöngöljük, elvtárs - el bizony! -
az álkulturáért mind a dögöket!
1931-1932 tele
Le a kapitalizmussal! Hatalmat, húst a dolgozóknak!...
A tõke szennyében gázolunk, kedves fegyverünk böködi tomporunkat -
Böködj, böködj csak szüntelenül, kedves fegyverünk,
hadd tudjuk meg újra és újra, hogy véletlenül, tusa nélkül
csatát nem nyerünk.
Nem sietünk, erõsek vagyunk, rengeteg az elevenünk, a halottunk,
tanácsot állunk a dombon, melyre pincébõl, bányából,
kubikos gödörbõl feljutottunk -
viszi az idõ a ködöt, tisztán meglátni csúcsainkat.
Viszi a ködöt az idõ s az idõt mi hoztuk magunkkal,
hoztuk harcunkkal, tartalék nyomorunkkal,
a kenyérrel, mely megpenészedett, amíg a munkás megszeghette,
a kásával, mely megdohosodott, amíg a munkás megfõzhette,
a tejjel, amely megsavanyodott, amíg a munkás köcsögébe belecsobbant,
a csókkal, amelybõl cafraság lett, amíg a munkás fiatalába beledobbant,
a házzal, amelybõl omladék lett, amíg a munkás beleköltözött,
a ruhával, amelybõl rongy lett, amíg a munkás beleöltözött,
a szabadsággal, mely elnyomás lett, amíg a munkás megszületett,
a bõrszivarral, mely bagó lett, amíg a munkás felnövekedett, - -
a tõkével, mely munka lesz,
míg megnõ az inas
s kalapácsával odavág
világ!
ahol a legfehérebben
izzik a vas!...
Vers, eredj, légy osztályharcos! a tömeggel együtt majd felszállsz!...
Te délre mégy, te nyugatra, én pedig északra, Elvtárs!
1931-1932 tele
Hexaméterek
BURZSOÁ:
Szép proletár, hova mégy? No fiam, nézd, állj meg a szóra!
PROLETÁR:
Nem fogsz úgyse becsapni, minek tartasz föl utamban!
BURZSOÁ:
Áll, jaj, a drága üzem, jöjj, dolgozz, nagy fizetést kapsz!
PROLETÁR:
Öntudatos munkás, amig él, nem tör soha sztrájkot!
BURZSOÁ:
Öntudatos munkásról szólsz s az csak te magad vagy!
PROLETÁR:
Én magam-é? Nem társaim tettek-e öntudatossá?
BURZSOÁ:
Társaid eljönnek munkát könyörögni maholnap!
PROLETÁR:
Majd mikor eljönnek könyörögni, velük jövök én is!
BURZSOÁ:
Gondold meg, hogy az asszony vár az üres fazekakkal!
PROLETÁR:
Eddig is úgy várt, színig üres fazekával az asszony!
BURZSOÁ:
Kölyköd is elpatkol, már most oly deszka-soványka!
PROLETÁR:
Arra felelj, mért vékony, hogyha töröm magam érte?
BURZSOÁ:
Visszaveszek mindenkit, tégedet újra kidoblak!
PROLETÁR;
Együtt tettük le, föl is együtt vesszük a munkát!
BURZSOÁ:
Járhat a szád, egyedül csavarogsz majd éhen az uccán!
PROLETÁR:
Biz egyedül, kereken tizenöt millió proletárral!
BURZSOÁ:
Látom már, te valál üzememben a fõ-fõ uszító!
PROLETÁR:
Én, mikor én s amikor nem, akkor a másik, a többi!
BURZSOÁ:
Még tréfálsz, te bitang? Besoroztatlak katonának!
PROLETÁR:
Éppen jó, katonáéknál kell most agitátor!
BURZSOÁ:
Elvetemült uszitó! Fegyházba vitetlek azonnal!
PROLETÁR:
Torkodat, ejh, használd, mielõtt a kötélre kerülne!
Így sietett el a burzsuj a rendõrségre haraggal,
hozni a csizmás andrisokat, hogy a drága üzembe
sortûz hajtsa a munkások seregét haloványan
s elsietett proletártestvérünk is, hogy a géppel
megfontolja, miként vihetik vérszín lobogóval
társaik õsi ügyét a cipész szakmában is addig
bérletörés ellen harcolván béremelésre,
míg okulón eme harcból is belátja a többség,
hogy csak az öntudatos proletárok diktaturája
vethet véget a burzsikizsákmányolásnak örökre.
1931. máj.
Zúdul a szél a rétekre,
sóhajunkkal keveredve.
Dohog a föld, zúg a buza,
zeng a buza.
Verejtékünk egy-egy cseppje
száraz földdel gyúrva egybe
buzaszem a buzaszáron.
Zúg a buza.
Kenyér magva, tõke magva,
megy a csûrbe, fut a bankba.
Hozzánk nem ér, csak a hangja:
zúg a buza.
Nõ a buza, nõ az ínség.
Fegyverkezik az ellenség.
Csöndet kíván a fasizmus!
S zúg a buza.
- Ahol növök, táborom van,
hadirend a táboromban
golyó, sortûz kalászomban
(zúg a buza)
- Ide, aki földet szántott!
Ide, aki traktort gyártott!
Segítsetek, proletárok!
Zúg a buza!
1931 [?]
Hát kijöttem ide, az erdõbe.
Lágy libegés, - a levelek zizegnek,
mint a röpcédulák. A föld csöndje
fekszik, nehéz. Ágak, karok nyulnak:
Minden hatalmat!... Lombos hajamba
száraz ág hull. A száraz ágak hullnak.
Csak egy pillanatra martak ki, csak.
Zúgj, erdõ elvtárs! Szinte csikorgok.
Egy pillanatra se martak ki, csak
az az elvaduló csahos rám támadt
s kijöttem, hogy erõm összeszedje,
mint a néni a gallyat, a bánat.
Könnycsepp, - - egy hangya ivott belõle,
eltünõdve nézi benne arcát
és mostan nem tud dolgozni tõle.
1931 õsze [?]
Forgolódnak a tõkés birodalmak,
csattog világot szaggató foguk.
Lágy Ázsiát, borzolt Afrikát falnak
s mint fészket ütik le a kis falut.
Egy nyál a tenger! Termelõ zabálás, -
kis, búvó országokra rálehel
a tátott tõke sárga szája. Párás
büdösség-felhõ lep bennünket el.
S hol zápfog rág, a város érdes része,
hol a vasbányák fuvallata ing,
gép rugdal, lánc zúg, jajong ládák léce,
lendkerék szijja csetten és nyalint,
hol a fémkeblü dinamókat szopják
a sivalkodó transzformátorok,
itt élünk mi. És sorsunk összefogják
a nõk, gyermekek, agitátorok.
Itt élünk mi! Idegünk rángó háló,
vergõdik benn' a mult sikos hala.
A munkabér, a munkaerõ ára,
cincog zsebünkben, úgy megyünk haza.
Ujságpapír az asztalon kenyérrel
s az ujságban, hogy szabadok vagyunk -
poloskát ûzünk lámpával s a kéjjel
s két deci fröccsel becsüljük magunk'.
Elvtárs és spicli jár a csöndben erre,
részeg botlik, legény bordélyba lóg,
mert hasal az éj s pörsenéses melle,
mint szennyes ingbõl, füst alól kilóg.
Igy élünk mi. Horkolva alszunk s törten,
egymás hátán, mint odvas farakás
s hazánk határát penész jelzi körben
a málló falon; nedves a lakás.
De - elvtársaim! - ez az a munkásság,
mely osztályharcban vasba öltözött.
Kiállunk érte, mint a kémény: lássák!
És búvunk érte, mint az üldözött.
A történelem futószallagára
szerelve ígyen készül a világ,
hol a munkásság majd a sötét gyárra
szegzi az Ember öntött csillagát!
1931. dec.
Töprengett õsszel szilajon,
havazna gondolkodva most
s kemény fagy tiszta ablakán
dobol az ingerült idõ.
Bankárok és tábornokok
ideje ez, jelen idõ,
ez a kovácsolt hideg,
e villanó, e kés-idõ.
A csördülõ ég vasban áll.
Ez a fagy átszúr, döf tüdõt,
rongy mögött meztelen kebelt -
köszörûn sikoltó idõ.
Mögötte mennyi hallgatag
hideg kenyér és pléhdoboz,
megdermedt dolgok halmaza -
kirakat-üvege-idõ.
És kiáltoznak: "Hol a kõ,
hol az a deres vasdarab?
Vágd bele! Zúzd be! Lépj belé!..."
- - Milyen idõ - - milyen idõ - -
1931. dec. / 1934
| 
AJÁNLOM AZ OLDALT
